Egy művészettörténésznek

Egysorban. kifelé kopom, lopom a színeket
a kurta börleszkből. sápadtan hunyorít a Hold.
s fejemre némafilmünkből bojtot csomóz az idő.

Egy művészettörténésznek, aki elhagyott

Örömet okozott a gerincem ruganyos íve, hogy megszorongattalak magamban, hogy hagytalak megbújni még akkor is, mikor kiderült

The Beach - Urbán András Társulata (Szabadka), POSZT 2010, Pécs

Nem The Bitch.

A barátnőm macskája tüzel. Hozzádörgölőzik mindenhez, mindenével. Kritikátlanul. Ha felveszem, húrrá feszül a teste. Kis kurva. Mikor ők négyen - Béres Márta, Mikes Imre Elek, Mészáros Árpád, Erdély Andrea - belekezdenek, eszembe jut. Éppúgy ömlik az öntudatlan és (ön)kritikátlan gondolatfolyam, mint ahogy azt a macskát is csak a maga kéje köti le, egész napra. A nyugdíjasok, a hajléktalanok, a gyerekek, a mozgássérültek, a kutyák (nem a macskák), a takarítók mind kapják be! Reméljük, remélhetjük, hogy van legalább egy rendőr - de jobb, ha több - a közönség sorai közt, hogy megvédjen minket önmagunktól ha gyorshajtunk, ha ittunk, ha szabálytalankodunk. Egyáltalán, ha megszegjük a Törvényt. Nem tudhatjuk, miért ítélnek el minket, esetleg. Lehet, hogy nem is a gyorshajtásért, hanem mert nem sírtunk a temetésen, a saját anyánkén, aki tegnap halt meg, sőt beültünk a moziba, és még a filmen is tudtunk nevetni. Mi emellett egy gyilkosság?
Kit érint, és hogyan, ahogyan Urbán András négyese beszél. Ki gondolja ezt, amit ők mondanak, kit-mit hangosítanak ki, mi fölött kacsintunk össze, egyetértésben, hogy mi bizony nem tartozunk azok közé. A jó, az őszinte politikusok, a hős rendőrök közé; nem a büdös, koszos, mocskunkat pucolók közé; nem a vendéglátósok közé. Mi azok vagyunk, akik nem sírtunk, akik nevettünk...? Amiért tárgyalnak, döntenek felettünk, és a vég a halálos ítélet.
Nem csapnak össze vélemények. Véleményeken át vagyunk vezetve és megvezetve, hisz az irodalmi Camus szöveggel párhuzamosan futó hétköznapi a részvétlen, az önmagával törődő, a "közönyös" ember hangja. Az állati, az ösztönös, az öntudatlan, a saját akarattal, elhatározással nem bíróé. Van egy pillanat, mikor Béres Márta (vagy épp Erdély Andrea?, már nem is tudom) négykézláb végigkúszik a színen. Egy másik, mikor hat percen keresztül
pózolnak ők négyen
a reflektorfényben.
"Ez már irodalom". Sokáig úgy tűnik, lehetetlen lesz lezárni ezt a má-ra rezonáló darabot, ami itt-ott különböző címeken fut, ami nem annyira improvizatív mint gondolnánk, s amelynek elképesztő a zenéje. De aztán ott fekszenek mind a négyen a színpadra terített strandhomokban, épp csak hogy bele nem süppednek abba a totális semmibe, amibe hagytak minket is belekémlelni, épp hogy csak nem zárul minden a kimondás vélemény nélküli közönyébe. És akkor a két lány, a húzóerők arról beszélnek, mi történne, ha valaki megerőszakolná őket. Nem, én nem vágnám le a mellem, mondja Béres Márta Erdély Andrea mondatára reagálva. Én inkább úgy intézném, hogy valahogy mégis élvezzem. Mert ez az agyban történik, vagy nem? Csak átkapcsolok valamit, és már élvezek.
Így lehet túlélni...

Átkapcsoltunk, vagy épp a mellünket kaszaboljuk...most?

A képek

Változtak. Egy ismerős szerint túl színesek.

O, mindig

Júliusban megint Zsennyén, majd Bakonyjákón. Művésztelep, új évfolyam... http://www.naputasok.hu/

Napút, festmények

Napút, 2010

Napút, 2010

Napút-tábor, Zsennye, 2009


Napút, színhangulatok-színharmóniák, 2009

Napút, tanulmány, 2009

Napút-tábor, Zsennye, 2008 július




Napút-tábor, Zsennye, 2008 július

Napút-tábor, Zsennye, 2008 július

Napút-tábor, Zsennye, 2008 július

2007, tanulmány

2007, színtanulmány

2007, színtanulmány

Július 31., Műcsarnok, egy barátnő barátnőjének a születésnapja. A patinátás külső oszlop-köz privát partikra megszerezhető.
Az est menete, és terméke:
- pohár bor, fehér, drágán
- bemutatkozás - "Annamari tánckritikus..."
- hol a vécé?
- pohár bor, olcsón - mert "folyó"
- tánc széles mosolyú kék inges fiúval
- leül
- kék inges fiú mást (is) táncoltat, de próbálkozik
- hol az öcsém?
- nem táncolok kék inges fiúval
- barátnőm barátjai kedvesek, beszédesek, csevely
- pohár bor
- beszélget Zsiráf
- a földre hull egy szalmakalap amit megszerzek, és fedezékében bátorkodom
- szalmakalapot a gazdája nem veszi vissza
- három szál cigit kunyerálok, bíztatásra, idegentől
- cigi elszív, de csak viccből
- pohár bor, ami már nem kellene
- táncol Zsiráf kollegájával
- barátnő a szalmakalap gazdájával el, de a gazda előbb ünnepélyes öleléssel nekem adományozza a panamát
- maradok beszélgetni, lassan kel a Nap...
- haza, kísérőm táncpartnerem, biciklivel
- hogy én sosem azzal sétálok, akivel igazán szeretnék!

A kalapot vissza kellene adnom.