Július 31., Műcsarnok, egy barátnő barátnőjének a születésnapja. A patinátás külső oszlop-köz privát partikra megszerezhető.
Az est menete, és terméke:
- pohár bor, fehér, drágán
- bemutatkozás - "Annamari tánckritikus..."
- hol a vécé?
- pohár bor, olcsón - mert "folyó"
- tánc széles mosolyú kék inges fiúval
- leül
- kék inges fiú mást (is) táncoltat, de próbálkozik
- hol az öcsém?
- nem táncolok kék inges fiúval
- barátnőm barátjai kedvesek, beszédesek, csevely
- pohár bor
- beszélget Zsiráf
- a földre hull egy szalmakalap amit megszerzek, és fedezékében bátorkodom
- szalmakalapot a gazdája nem veszi vissza
- három szál cigit kunyerálok, bíztatásra, idegentől
- cigi elszív, de csak viccből
- pohár bor, ami már nem kellene
- táncol Zsiráf kollegájával
- barátnő a szalmakalap gazdájával el, de a gazda előbb ünnepélyes öleléssel nekem adományozza a panamát
- maradok beszélgetni, lassan kel a Nap...
- haza, kísérőm táncpartnerem, biciklivel
- hogy én sosem azzal sétálok, akivel igazán szeretnék!
A kalapot vissza kellene adnom.
2009. augusztus 2., vasárnap
2009. április 27., hétfő
Banán
Ez művészet? Hol a határ? - írta - rakta ki - banánokból kutatási témáját összegezve az Artpool előtti téren Anna Banana.
2009. április 10., péntek
(EZ) (NEM) (PORNÓ) - Ó
feLugossy László: Kifürkészhetetlen (Szentendre, MűvészetMalom, 2009 tavasz)
Hiába folynak a Dunával ellentétes irányban (is) a túristák, a 3 szint meg a videószoba csak az enyém. Itt legalább most jól elszórkoztattatom magam valami, vaskosan a képembe tolt érzékenységgel, a Toto-Lotto figura szemöldökének "T"-jére emlékeztető, csonkított-toldott feszületekkel, ezzel a 0-1 kódú, "binális" világgal, amiben gazdájukat vesztett táskák lebegnek ég és föld között, amiben az O az állandó és Mona Lisa csak egy a változÓk (meg az előemberek) között. A fekete kendős nőt kefe-szerű (férfi)állat bassza, egy másikon a férfi és a nő bombázás előtti ikertornyok, mellek és farkak összege vagy inkább különbsége. Üveg mögé, keretbe zártan kivágott papírfigurák.
Egyik emelet a másikra utal, mutat, a cipők, táskák, tornyok, súlyok (és súlytalanok) egymásra, rám - aki tudom, hogy ez nem pornó, még ha X-ek fedik is el a videószoba képeit, a tejjel telt tálakat-poharakat-köcsögöket.
Lufira és szőlőszemre rajzolt arcok. Képtelenül pink tűsarkú táska-cipő, ami perceken keresztül himbálózik a kanyargós utakon hajtó autó szélvédője előtt.
Kép: http://www.cspv.hu/kult/k0903/felugossy2
videó: http://www.viddler.com/explore/tbrVideos/videos/11/
(Kifürkészhetetlen, hogy élünk, hogy hogy élünk, hogy az első világválságomban nem tudok másra gondolni hogy az a fiú akinek mostanában néha fölém-alám mosódik az arca, hol az Ó-ban van...)
Hiába folynak a Dunával ellentétes irányban (is) a túristák, a 3 szint meg a videószoba csak az enyém. Itt legalább most jól elszórkoztattatom magam valami, vaskosan a képembe tolt érzékenységgel, a Toto-Lotto figura szemöldökének "T"-jére emlékeztető, csonkított-toldott feszületekkel, ezzel a 0-1 kódú, "binális" világgal, amiben gazdájukat vesztett táskák lebegnek ég és föld között, amiben az O az állandó és Mona Lisa csak egy a változÓk (meg az előemberek) között. A fekete kendős nőt kefe-szerű (férfi)állat bassza, egy másikon a férfi és a nő bombázás előtti ikertornyok, mellek és farkak összege vagy inkább különbsége. Üveg mögé, keretbe zártan kivágott papírfigurák.
Egyik emelet a másikra utal, mutat, a cipők, táskák, tornyok, súlyok (és súlytalanok) egymásra, rám - aki tudom, hogy ez nem pornó, még ha X-ek fedik is el a videószoba képeit, a tejjel telt tálakat-poharakat-köcsögöket.
Lufira és szőlőszemre rajzolt arcok. Képtelenül pink tűsarkú táska-cipő, ami perceken keresztül himbálózik a kanyargós utakon hajtó autó szélvédője előtt.
Kép: http://www.cspv.hu/kult/k0903/felugossy2videó: http://www.viddler.com/explore/tbrVideos/videos/11/
(Kifürkészhetetlen, hogy élünk, hogy hogy élünk, hogy az első világválságomban nem tudok másra gondolni hogy az a fiú akinek mostanában néha fölém-alám mosódik az arca, hol az Ó-ban van...)
2009. március 8., vasárnap
2009. március 4., szerda
Pataky Klári: Valami történ(e)t
Arccal a föld felé zuhanó, társuk által felfogott nőalakok, emberi "ragadozók" - rá sem ismerni a koreográfusra, mintha Pataky kezdené lefejteni arcáról az eddig megszokott finom csipkekeretet. Csak a következetes felépítettség, a folyton megújulni kész mozdulatvilág valószínűsíti, hogy ez Pataky munkája. Nagy meglepetésemre - és nem kis bosszúságomra - azonban éles sikításokkal töri meg az - enélkül is épp eléggé sötét tónusú - előadás ívét, "felöltözteti" a tiszta táncot, színházi szituációt teremt, amit bármilyen következetesen hosszan tart is ki, nem tud megfelelő helyiértéken integrálni az egész-be. A karakteres darab felhígul, és marad egy titokzatosan újszerű - bár nem hibátlan - Pataky-darab.
Virág Melinda: Szájbanforgó
A legelső Virág-darabon (talán 2 éve láttam az Altera Pars-t) szinte elaludtam. Ez nem annyira a darabról, mint inkább rólam árul el sokat, azt, hogy akkor még késlekedtem kifejleszteni egyedi technikám az ébrenmaradásra. Pedig még Lábán-díjra is jelölték...
A Szájbanforgót nem veszélyeztette az elmulasztás, lekötött a minimalista színpadkép, a tányércsörömpölés, a végtelenségig nyújtott aztal-és széklábak látványa, az álló-és feje tetejére álló világ furcsa-szürreális igazsága. Kár, hogy Virág egyel több figurát szerepeltetett a kelleténél ( a múmia szerűen foszló lényt valószínűleg egy korábbi szólójából mentette át), és vagy 12-vel több tányért, melyek sehogy sem kerültek helyükre, de nagyon-nagyon jól néztek ki, mintahogy az egymás szájból szájba itatása is.
- Várom, mikor tisztul meg a felesleges ragasztmányoktól ez az érzékenység.
Arccal a föld felé zuhanó, társuk által felfogott nőalakok, emberi "ragadozók" - rá sem ismerni a koreográfusra, mintha Pataky kezdené lefejteni arcáról az eddig megszokott finom csipkekeretet. Csak a következetes felépítettség, a folyton megújulni kész mozdulatvilág valószínűsíti, hogy ez Pataky munkája. Nagy meglepetésemre - és nem kis bosszúságomra - azonban éles sikításokkal töri meg az - enélkül is épp eléggé sötét tónusú - előadás ívét, "felöltözteti" a tiszta táncot, színházi szituációt teremt, amit bármilyen következetesen hosszan tart is ki, nem tud megfelelő helyiértéken integrálni az egész-be. A karakteres darab felhígul, és marad egy titokzatosan újszerű - bár nem hibátlan - Pataky-darab.
Virág Melinda: Szájbanforgó
A legelső Virág-darabon (talán 2 éve láttam az Altera Pars-t) szinte elaludtam. Ez nem annyira a darabról, mint inkább rólam árul el sokat, azt, hogy akkor még késlekedtem kifejleszteni egyedi technikám az ébrenmaradásra. Pedig még Lábán-díjra is jelölték...
A Szájbanforgót nem veszélyeztette az elmulasztás, lekötött a minimalista színpadkép, a tányércsörömpölés, a végtelenségig nyújtott aztal-és széklábak látványa, az álló-és feje tetejére álló világ furcsa-szürreális igazsága. Kár, hogy Virág egyel több figurát szerepeltetett a kelleténél ( a múmia szerűen foszló lényt valószínűleg egy korábbi szólójából mentette át), és vagy 12-vel több tányért, melyek sehogy sem kerültek helyükre, de nagyon-nagyon jól néztek ki, mintahogy az egymás szájból szájba itatása is.
- Várom, mikor tisztul meg a felesleges ragasztmányoktól ez az érzékenység.
2009. március 2., hétfő
2009. március 1., vasárnap
re-DNS /Kovács Gerzson Péter - Dresch Mihály
"A magyarok optimisták" - kezdte tajvani vendégem, Fang-I. "A csehekhez képest" - egészítetti ki. Vártam, mi derül még a "keleti blokkról", egy Erasmus-os diák sokkal keletibb szemszögéből, KGP előadása után. Valahogy meg kellene neki magyaráznom, valahogy értésére kellene adnom, hogy a magyar az egy mélabús, depresszív fajta, de vannak jobb pillanatai, és azok sem feltétlenül a re-DNS-ben öltenek testet, bár ha már nagyon viszonyítgatunk, akkor az Örök élet termékek-hez képest... már csak a színháztermet elhagyók arányaiból ítélve is...
Pedig KGP megint odamondta rendes. Korcsosulunk-emelkedünk, felejtünk-újraélünk, le-fel, le-fel, óriás árnyakat hasítva a magasba, nyurgát, a földön elterülőt, vagy vagyunk, csak úgy, saját ragyogásban.
"A magyarok optimisták" - kezdte tajvani vendégem, Fang-I. "A csehekhez képest" - egészítetti ki. Vártam, mi derül még a "keleti blokkról", egy Erasmus-os diák sokkal keletibb szemszögéből, KGP előadása után. Valahogy meg kellene neki magyaráznom, valahogy értésére kellene adnom, hogy a magyar az egy mélabús, depresszív fajta, de vannak jobb pillanatai, és azok sem feltétlenül a re-DNS-ben öltenek testet, bár ha már nagyon viszonyítgatunk, akkor az Örök élet termékek-hez képest... már csak a színháztermet elhagyók arányaiból ítélve is...
Pedig KGP megint odamondta rendes. Korcsosulunk-emelkedünk, felejtünk-újraélünk, le-fel, le-fel, óriás árnyakat hasítva a magasba, nyurgát, a földön elterülőt, vagy vagyunk, csak úgy, saját ragyogásban.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)