Festmények 1997-2004

Pataky Klári: Valami történ(e)t
Arccal a föld felé zuhanó, társuk által felfogott nőalakok, emberi "ragadozók" - rá sem ismerni a koreográfusra, mintha Pataky kezdené lefejteni arcáról az eddig megszokott finom csipkekeretet. Csak a következetes felépítettség, a folyton megújulni kész mozdulatvilág valószínűsíti, hogy ez Pataky munkája. Nagy meglepetésemre - és nem kis bosszúságomra - azonban éles sikításokkal töri meg az - enélkül is épp eléggé sötét tónusú - előadás ívét, "felöltözteti" a tiszta táncot, színházi szituációt teremt, amit bármilyen következetesen hosszan tart is ki, nem tud megfelelő helyiértéken integrálni az egész-be. A karakteres darab felhígul, és marad egy titokzatosan újszerű - bár nem hibátlan - Pataky-darab.

Virág Melinda: Szájbanforgó
A legelső Virág-darabon (talán 2 éve láttam az Altera Pars-t) szinte elaludtam. Ez nem annyira a darabról, mint inkább rólam árul el sokat, azt, hogy akkor még késlekedtem kifejleszteni egyedi technikám az ébrenmaradásra. Pedig még Lábán-díjra is jelölték...
A Szájbanforgót nem veszélyeztette az elmulasztás, lekötött a minimalista színpadkép, a tányércsörömpölés, a végtelenségig nyújtott aztal-és széklábak látványa, az álló-és feje tetejére álló világ furcsa-szürreális igazsága. Kár, hogy Virág egyel több figurát szerepeltetett a kelleténél ( a múmia szerűen foszló lényt valószínűleg egy korábbi szólójából mentette át), és vagy 12-vel több tányért, melyek sehogy sem kerültek helyükre, de nagyon-nagyon jól néztek ki, mintahogy az egymás szájból szájba itatása is.
- Várom, mikor tisztul meg a felesleges ragasztmányoktól ez az érzékenység.

Mint az üstdob a szimfónikus zenekarban...
Számolom a taktust, de ritkán csapok oda.

re-DNS /Kovács Gerzson Péter - Dresch Mihály

"A magyarok optimisták" - kezdte tajvani vendégem, Fang-I. "A csehekhez képest" - egészítetti ki. Vártam, mi derül még a "keleti blokkról", egy Erasmus-os diák sokkal keletibb szemszögéből, KGP előadása után. Valahogy meg kellene neki magyaráznom, valahogy értésére kellene adnom, hogy a magyar az egy mélabús, depresszív fajta, de vannak jobb pillanatai, és azok sem feltétlenül a re-DNS-ben öltenek testet, bár ha már nagyon viszonyítgatunk, akkor az Örök élet termékek-hez képest... már csak a színháztermet elhagyók arányaiból ítélve is...
Pedig KGP megint odamondta rendes. Korcsosulunk-emelkedünk, felejtünk-újraélünk, le-fel, le-fel, óriás árnyakat hasítva a magasba, nyurgát, a földön elterülőt, vagy vagyunk, csak úgy, saját ragyogásban.